A bolhásság egy olyan régi betegség, melyet egy aprócska élősködő okozza és a mai napig rengeteg állatot érint. Ez a 2-3 mm nagyságú ízeltlábú vérszívó erős ugrólábakkal rendelkezik, melyek segítségével egyik állatból könnyedén átugrik a másikba.
A lerakott peték pedig több hónapig is kibírják még zord körülmények között is. Ezrét fordul elő az, hogy egy sikeres bolhairtás után a semmiből kedvencünk újra bolhás lesz, hiszen ekkor kelnek ki a lerakott peték, melyeket igen nehéz kiirtani. Jó tudni, hogy a bolha nem minden idejét tölti az állat bundájában. Oda csupán vért szívni járnak, a nap további részét a háziállat környezetében éli. Így kerül az alomba, az apró padlórepedésbe, a takaróra, vagy a szőnyegre. Sajnos gyakori, hogy a súlyosan bolhafertőzött kisállatok hamar vérszegénnyé válnak, elhanyagolt esetben pedig el is pusztulnak emiatt.
Megfelelő védekezés a bolhák ellen

Mit tegyünk, ha kedvencünk bolhás?
Állataink védelmére számos készítmény áll a rendelkezésünkre melyet már szinte akárhol beszerezhetünk. Az egyik módszer a spray, amikor az állat teljes testfelületén kell alkalmazni, az a legjobb ha bőven fújunk belőle az állatra, hiszen így a leghatékonyabb. Vannak még olyan szerek, melyeket az állat hátvonalára kell cseppenteni és is jól működhetnek, de inkább megelőzésnek jó használni. Hasonlóan, mint a bolhairtó szerrel bevont nyakörvek, ezek sem kimondottan irtásra valók, inkább csak megelőzésre. Az állat környezetét is megfelelően kell kezelni. Fontos a rendszeres alommosás, vagy csere, a gyakori porszívózás és a sepregetés. Annak érdekében, hogy a peték és a lárvák is teljesen eltűnjenek, a legjobb, ha környezeti vegyszereket alkalmazunk.
A leggyakrabban a neonsomosan nevű vegyszert szokták alkalmazni, melyet 1:200x-es hígításban érdemes alkalmazkodni permetezéssel. A bolha nem csak kellemetlen, de veszélyes is tud lenni az állat számára. Nyála ugyanis allergén anyagot juttat az állat bőrére, rendszeres kontaktus esetén pedig előjöhet az állaton sokféle allergiás reakció is. Ha ilyen reakció nincs az állaton, sokszor sajnos észre sem veszik, hogy kedvencünk bolhás. pedig szabad szemmel is jól látszik, ahogy az aprócska állatok mozgolódnak a bundájában. Kezelés nélkül pedig nagyon súlyos bőrgyulladás is kialakulhat, ami elterjedhet mélyebbre is. Ebben az esetben hosszú antibiotikumos kúrára, gyulladáscsökkentő kezelésre van szükség, hogy az állat teljesen meg tudjon gyógyulni.
Médiatámogatók: