Bútorozva vagy anélkül hirdessük eladó lakásunkat?

A lakáseladáskor több kérdés is felmerülhet, többek között az is, hogy bútorozva adjuk-e el, vagy inkább anélkül. Fontos kérdés ez, mert a bútorok kérdése gyorsíthatja, vagy épp akadályozhatja az eladást.

Sokan döntenek azért a lakásuk, házuk eladása mellett, mert újat vásároltak, építkeztek, vagy épp örököltek. Ilyenkor persze érdekes kérdés, hogy mi az, amit átviszünk új otthonunkba, és persze, hogy mi legyen a megmaradt bútorokkal. A bútorok elszállítása több szempontból is érdekes. A legnagyobb gondot maga a szállítás jelent, hiszen méretüknél fogna nagy helyet foglalnak, tehát egy kanapé, szekrénysor vagy ágy csak úgy nem fér be egy átlagos személyautóba. Ráadásul nem is biztos, hogy szükségünk van az adott bútorra.

Érdekes kérdés, hogy hogyan is járunk jobban. Ha bútorozva hirdetjük a lakást/házat, vagy ha nélküle. Vannak ugyanis olyan vásárlók, akik mondjuk albérletből költöznének, tehát régi bútoraink nagyon is jól jönnének nekik. Mások saját bútorokat hoznak, vásárolnak, hiszen ez már konkrét elképzelésük van, mit szeretnének, esetleg már rendelkeznek saját bútorral.

Bútorozva se látszódjon zsúfoltnak

Természetesen nem mindig van lehetőség bútorok nélkül hirdetni egy ingatlant, hiszen lehet, hogy még ott élünk így, és az eladásból származó bevételből vásárolunk új otthont. Ilyenkor fontos, hogy próbáljunk meg a lehető legnagyobb rendet teremteni, és úgy fotózni. A bútorok miatt sokszor kisebbnek tűnik egy tér, így eltántoríthatja a vásárlókat.

Ha van lehetőségünk elvitetni, eladni a bútorokat, akkor is érdemes végiggondolni, mivel járunk jobban. Mivel eladásról és nem bérlésről van szó, a legtöbben üres lakást keresnek, így ha van rá lehetőség, kérjünk tehertaxit, vagy olyan fuvarozó céget, akik vállal lomtalanítást, hogy szállítsák el bútorinkat a rendeltetési helyükre.

Amennyiben már kiköltöztünk, de pár bútort még árulunk, akkor persze úgy kell fotóznunk az ingatlant, hogy félig-meddig bútorozva van. Ilyenkor is lesz érdeklődőnk, akikkel meg tudjuk beszélni, hogy egy esetleges vásárlás esetén szeretnék-e a bútorokat vagy sem. Amennyiben nem, még mindig hívhatunk tehertaxit a szállításhoz.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása