Milyen lenne, ha egy filctollal és egy papírdarabbal játszva tanulnánk meg fogat mosni? A legtöbb felnőtt már nem emlékszik arra, hogy őt milyen módszerrel tanították meg, azonban a folytonos veszekedés és parancsolgatás helyett érdemes valami kreatívabbat kitalálni.
Az egyszerű játékokkal már 2 éves kortól bevezethetjük ezt az új rutint a gyerekeknek, hogy a fogmosás szórakoztató és jó időtöltés legyen.
Valójában már kisgyermekkortól kezdve nagyon fontos, hogy a fiatalokat higiéniára neveljük; a kéz- és arcmosás, a hajfésülés vagy a fogmosás olyan feladatok, amelyeket kis odafigyeléssel már önállóan is el tudnak végezni.
A fogmosás viszont az egyik legfontosabb, amelyet naponta többször is meg kellene tenniük, legalább reggeli után és lefekvés előtt. Szerencsére ezt az 5 egyszerű lépést követve játszva tudjuk megtanítani őket.
5 lépés, hogy a gyerek magától mosson fogat
- Egy papírlapra rajzolunk egy nagy szájat fogakkal. Az egyik lehet csukott szájjal mosolygós, a másik vigyorgós, de akár internetről is letölthetünk egy rajzot.
- Színezzük ki a szájat zsírkrétával vagy színes ceruzával úgy, hogy a fogakat fehéren hagyjuk. Bátorítsuk a gyerekeket, hogy a színezésbe is besegítsenek.
- Tegyük a papírt egy műanyag fóliába, bugyiba, tasakba.
- Táblafilccel fessük át a fogakat, mintha koszosak lennének.
- Egy fogkefe segítségével távolítsuk el koszt minden egyes fogról, mintha fogat mosnánk.
A fogmosás szokásának kialakítása és egyéb előnyök
Számos előny származik abból, ha a gyerekek megszokják a fogmosást. Ezzel a tevékenységgel fejlesztik és erősítik a kezük teljes kontrollját, tökéletes kéz-szem koordinációt végeznek, ami nagyfokú koncentrációt és figyelmet is feltételez. Ezenkívül ez a házi készítésű játék a fogkefe jó fogását és mozgatását is elősegíti.
Röviden, ez egy szuper szórakoztató tevékenység, amely ezerszer is megismételhető, köszönhetően annak, hogy a műanyagot könnyű letörölni. Ez egy olyan játék, amelynek soha nincs vége, és amely mindig más lesz.