Amikor először találkoztunk a OnePlus termékekkel akkor az volt bennük a legizgatóbb, hogy olcsón tudtunk beszerezni nagy teljesítményű eszközöket. Ma már a kínai telefonok egyik úttörőjévé váltak, és a legtöbb népszerű kereskedelmi üzletben elérhetők.
A legújabb 8 és 8 Pro készülékek bemutatásánál végre olyan extrákat kapunk, amire évek óta várunk, azonban az olcsó árak már a múlté.
Ha a Proról egy szót kéne mondani, az a nagyszerű lenne. Ez lesz a legelső, amit észreveszünk majd a csomagolásban, hiszen egy hatalmas telefonról van szó, ami fekete és zöld színben kapható. Folytatták a korábbi évek dizájnját, az üveg hátlapja matt és fényes kivitelben is kapható. A kékeszöld szín figyelemfelkeltő lehet, főleg, hogy egyre több cég választja ezeket a nem mindennapi árnyalatokat.
A kamera megőrzi a szimmetrikusságot és az a telefonnak közepén helyezkedik el. Ma már négy kamerát kapunk, amik nem lépnek ki a hátlapból, ami más márkákról nem mondható el. Fel van szerelve a szokásos gombokkal és portokkal, például azzal a csúszkával, amellyel gyorsan a telefon felnyitása nélkül tudjuk kikapcsolni az értesítéseket.
Óriási képernyő és új funkciók
A kikapcsoló gomb új funkciót kapott, először a szokásos lezárást tudjuk megcsinálni, azonban, ha hosszan nyomjuk, akkor a Google Assistant fog elindulni. Amennyiben ki akarjuk kapcsolni a telefont, a hangerő növelő gombot kell lenyomni. Valószínűleg rájöttek, hogy a mai ember kevesebbet kapcsolja ki a telefonját, ezért választották a Google-t kikapcsoló gombnak.
A 6,78 colos AMOLED képernyő Quad HD + felbontással és 120hz frissítési gyakorisággal rendelkezik, amit főleg a játékoknál fogunk érzékelni. A szelfi kamerának a csepp mintát választották, ami így kis kivágással a képernyő bal felső sarkában található. Ezt a képernyőt még a napon is könnyen látni fogjuk, illeszkedik az aktuális piac versenyképes eszközeihez.
A Snapdragon 865-höz 8 GB RAM-ot kapunk, 4510 mAh akkumulátorral és gyorstöltéssel. Ráadásul végre vízálló is, így nem véletlenül állja meg a helyét a csúcskategóriában.